Hírek
2025. nov. 9.
Intézmény
Szakmai látogatás Grúziában a Kaposvári Szakképzési Centrum vezetőinek részvételével
A Kaposvári Szakképzési Centrum vezetői október 15–20. között szakmai látogatáson vettek részt Grúziában az Erasmus+ program támogatásával. A program célja a nemzetközi együttműködések erősítése és a jó gyakorlatok megismerése volt a szakképzés területén.

A látogatás során a delegáció két grúz szakképző intézményt – a Gldani Szakközépiskolát és a Mermisi Szakközépiskolát – kereste fel. Az intézményekben folytatott megbeszéléseken részt vettek a grúz Szakképzési Hivatal nemzetköziesítésért felelős képviselői is, akikkel közösen áttekintettük a két ország szakképzési rendszerének hasonlóságait és különbségeit. A találkozók során több olyan terület is kirajzolódott, ahol a jövőben gyakorlati és intézményi szintű együttműködések valósulhatnak meg.

A szakmai program mellett lehetőség nyílt a magyar nagykövetség képviselőivel, a tbiliszi magyar nagykövettel és konzullal is találkozni, akik hasznos diplomáciai és oktatási kapcsolódási pontokat mutattak be a jövőbeni együttműködésekhez.
A látogatás során a résztvevők megismerhették Grúzia kulturális örökségét is, többek között Tbiliszi és Mtskheta történelmi városait, valamint a Gergeti Szentháromság-templomot.

Az Erasmus+ program által biztosított szakmai tapasztalatcsere új perspektívákat adott a Kaposvári Szakképzési Centrum számára, és hozzájárult ahhoz, hogy a Centrum tovább erősítse nemzetközi kapcsolatrendszerét és a szakképzés színvonalát.
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Adj egy mosolyt ajándékba!
Az IKK Nonprofit Zrt. által 2025.11.11-én Vácon, a Piarista Kilátó Központban megrendezésre kerülő Rugalmas tanulási utak szakmai napon a „Kisfilm, nagy ötlet- tanuljunk egymástól” programpont részeként iskolánk két projektjéből készült videó is kivetítésre került, mint jó gyakorlat, követendő példa.
2025. nov. 13.

Részt vettünk a szakértői konferencián
A Kaposvári Szakképzési Centrum vezetése 2025. november 4–6. között részt vett a XXVII. Országos Közoktatási és Szakképzési Szakértői Konferencián, amelyet a Suliszerviz Kft. szervezett Egerben.
2025. nov. 10.
Intézmény
